Kővári Géza

 

Kővári Géza  (1943-2022)

 1943. december 12-én születtem Újkígyóson és 1951-ben költöztünk Békéscsabára. Családom állatszerető és haszonállat tenyésztéssel foglakozó egyszerű emberek voltak, a galamb tenyésztést mint húselőállítást tudták elképzelni. Amikor 1956-ban súlyos betegségemből kigyógyultam, egy véletlen találkozás folytán a békéscsabai galambpiacon megismerkedtem a szép emlékű Balda Jani bácsival. Apám kísérete mellett meglátogattam és láttam a sokféle galambjait, nagy kedvet kaptam a galambászathoz. Szüleim hallgatólagosan elfogadták és a későbbiekben mindenkor segítettek ebben a tevékenységben. Az első időkben tartott keresztezett fajtajelleg nélküli galambokat felváltották a rómaiak. Ezek tenyésztésében Sólyom Bálint és Bohus M András volt segítségemre, valamint az akkor élénk galambász-tevékenységet folytató, a Postagalamb szövetségből kivált 52. számú egyesület vezetői és tagjai. Minden vasárnap összejövetel volt a Városháza egyik irodájában és utána mi, fiatal kezdők (Borbola László, Gaál Csaba, Juhász István, később Dr. ifj. Medovarszki Pál) meglátogathattunk idősebb neves tenyésztőket, ahol sok hasznos szakmai tanácsot kaptunk. 1957-ben léptem be az egyesületbe, az első kiállításom 1958-ban a békéscsabai Vigadóban rendezett nemzetközi kiállítás volt, ahol kék és fakó rómaiakat állítottam ki (90-92 pont). Ezen a kiállításon jött Magyarországra egy jugoszláv tenyésztésű, rossz színű (ma azt mondják andalúz) hím, amely Sólyom Bálinttól hozzám került és ez lett a vörös és sárga galambjaimnak az alapja. A sikeres tenyésztésem eredménye, hogy 1962-ben Hódmezővásárhelyen országos kiállításon tenyésztői nagydíjat (10 galamb, 91,7 pont) és ugyan ezen évben Brünnben a "Kelet-európai" kiállításon egy sárga tojóm fajtagyőztes lett. Magyar kiállításokon ezenkívül semmi komoly díjat nem értem el annak ellenére, hogy az országban csak nálam voltak valamire való sárga, vörös és fekete színűek. A sok sikertelenség elvette a kedvem a rómaiak tenyésztésétől, ezek eladása után másfél évig sárga, vörös és fekete keleti pergőim voltak, amelyek tenyésztését állatszeretetem miatt hagytam abba, mert minden nap, amikor az iskolából hazaértem, az a hír fogadott, hogy vagy a nagy diófába vagy a tetőre csapódott be galambom. 1965. június 20-án vásároltam meg Szatmári Elemér solymári tenyésztő teljes drezdai dobos és schmalkaldeni szerecsenfejű állományát. Később a drezdai dobosokhoz megkaptam Kovács Lászlótól (konzervipar tröszt vezérigazgatója) az NDK-ból származó galambjait, schmalkaldenikhez az elhunyt Balda Jánostól és Kolozsvárról behozott galambok kerültek. Az országos és egyesületi nagy kiállításokon sok-sok fajtagyőztesem és díjazott galambom volt. Nagyon szép kék schmalkaldeniket sikerült kitenyésztenem, célom volt a drezdai dobosból a fekete színű tükröst kitenyészteni, de ez sajnos nem sikerült. 1965-ben megalakult a 155-ös számú egyesület, melynek alapító tagja majd később a titkára voltam. 1970-ben az én titkári időm alatt vettünk részt Dachauban az első vasfüggönyön túli galambkiállításon. Ennek a részvételnek lett a következménye, hogy teljesen visszavonultam a galambászkodástól és 1984-ben teljesen felszámoltam az állataimat. 1996-ban kezdtem el újra galambokkal foglalkozni, Borbola László sárga tükrös kínaiakat adott, Zelenyánszki András Németországból segített beszerezni drezdai dobosokat, valamint szintén ők segítettek a schmalkaldenik és harzburgi dobosok beszerzésében. 2005-től vannak tükrös frank dobosaim, Balázs András Angliába költözésénél kaptam bucharai dobosokat. Jelenleg is ezt az öt fajtát tenyésztem. Nagyon sok nemzetközi, országos, fajtaklub és egyesületi kiállításon vettem részt, sok galambom ért el 96 vagy a fölötti eredményt. 2012 végével befejeztem a kiállításokon való részvételt. Nincs és már nem is lesz semmiféle tenyésztői kitüntetésem, 2015-ben az Örökös Tiszteletbeli Tag „megtisztelő” kitüntetést kaptam.