FÓRUM

Üdv!
Nemrég kezdtem félegyházi galambokat tartani,mivel ez a fajta nagyon megnyerte a tetszésemet.Az egyik legkecsesebb galambfajta,a laikus számára is láthatóan kiemelkedő küllemű.Sok tenyésztőnél megfordultam és bizony több helyről is meglehetősen rossz szájízzel tértem(ünk) haza.Õket nem nevezném meg,az nem lenne etikus,de ahogy a mondás tartja-a tandíjat meg kell fizetni- ezt én megtanultam.Azért írok a Fórumba hogy a leendő-vagy kezdő galambászok ne kövessék ugyanezt a hibát.
Az én történetem így kezdődött:nagyon megtetszettek a félegyházi keringők és gondoltam beszerzek 1-2párat.Majd felkerestem Józsi bácsit és Bandi bácsit akiktől igen jó minőségü galambokat szereztem mondhatom igen szerény áron.Én kis naiv buta felkerestem más galambászokat akik magas áron kináltak nem túl jó de állitásuk szerint jó tenyészértékü galambokat.A puding próbája az evés,sajnos ez a puding megfeküdte a gyomromat.A galambok közül egyik se váltotta be a hozzáfüzött reményeket.Józsibácsira és Bandibácsira kellett volna hallgatni akik óvva intettek ezektől az üzletelős galambszaporitoktól.A sztori tanulságát mindenki levonhatja.Én azt tanácsolnám mindenkinek válogassa meg kitől vesz galambot,max 1-2helyről mert előbb utóbb ráfog fizetni.

Zárttartás okozta rendellenességek
Galambjaim kijártak és rendes falkaszállók voltak. Naponta többször is felröppent a háztetőn lévő állomány, és zárt falkában nyolcasokat leírva változó magasságokban szálltak 15-20 perceket.
Akkoriban nem volt probléma a tojások kelésével. A tojók az első tojásaik letojását követően is etetettek, párjaikkal párosodtak és nászrepültek. És csak a második tojás letojását követően vette kezdetét a költőpáros kotlása, azaz a tojások kiköltése. Egy- egy fészekaljban nevelkedő kisgalambok testnagysága szinte azonos volt, mert a tojásokból csaknem egyszerre keltek ki.
A fiatalok dajka galamb nélkül tele beggyel nevelkedtek, és a tolltokok kinyílásáig ülték őket az öregek. Etetések előtt és közben pedig távolról is hallani lehetett a kis galambok csipogását.
A fészekhagyott majd kirepült fiatalok a háztetőn csak néhány napig ismerkedtek a környezettel, olykor fel-fellibbentek és néhány kört leírva gyakoroltak, amikor kellően megerősödtek, kezdtek csak bandázni, falkaszállókká válni.
A nyolcvanas évek elején lakhelyet változtattam. Az új környezet már nem volt kedvező szálló galambjaimnak és át kellett térnem a zárt, volieres tartásra.
A szabadba járás és a rendszeres repülés hiánya miatt galambjaim költési szokásai négy-öt éven belül megváltoztak.
Voltak hímek, melyek kotlása előbb kezdődött, mint a tojóké. Ugyanis amint a tojók az első tojásaikat letojták a hímek máris ráültek és melegítették, tojók viszont csak őrizték, és a második tojás letojását követően kotlottak el. Elmaradtak a két tojás lerakása közötti párosodások és gyakorta fordult elő, hogy az egyik tojás nem lett fias, üresen maradt. Ha a tojók is, minta hímek már az első tojás megtojását követően elkotlottak, és mindkét tojás bekötött, akkor a kelések közötti időeltolódás túl nagy volt. Ilyen esetekben az először kikelt fióka túlzottan megerősödött mire a másik is megszabadult tojáshéjtól.
A tartós elzártság miatt gyakorivá vált a hímek homo szexualitása, mely a nemek 4-6 hónapos külön választása alatt alakult ki. E szokást a költőpárok együtt tartásával sikerült csaknem megszüntetni. A fészekhelyeket lezártam és megszüntettem minden búvóhelyet, így nem volt lehetőségük a tojók fészekre hívására. És megfelelő takarmányozással elértem, hogy a tojók csak igen ritkán tojtak a téli pihenő alatt.
Kelésgyengeség és az utódnevelés hanyagolása is gyakorivá vált.
Kelésgyengeségen azt értem, hogy a kis galamb annak ellenére sem volt képes kibújni a tojásból, hogy héját teljesen körbe ütögette, vagyis kibontotta. Az ilyen esetek többségében a kisgalamb elpusztult, vagy ha időben sikerült kiszabadítani, akkor életben maradt és felnevelkedett.
Számtalanszor előfordult, hogy a kisgalamb kikelt ugyan a tojásból, de az öreg galambok nem pépelték fel. Az ilyen utód csak kúszott-mászott a fészekben és csipogott, mivel életképtelen volt a szülei sorsára hagyták és elpusztult. Szelektált a természet?!
Az utódnevelés hanyagolását okozhatta az öreg galambok korai- párosodása és fészekrakása. Miatta a fiókák többsége úgy nevelkedett fel, hogy az egészséges kifejlődésükhöz szükséges mennyiségű táplálékot a legjobb esetben is csak a kikelésüket követően 5-7. napig kapták, ugyanis ezidőtájt vette kezdetét a tojók fészekre hívása. Ilyenkor az alig tokosodó fiatalok üres beggyel is elnémulva, csendben ültek a fészkeikben, és nem serkentették etetésre az öreg galambokat, mint annak idején a folytonosan csipogók. Igaz, hogy amint a tojók letojták tojásaikat a szorgalmasan nevelő pároknál nyomban visszaállt a rendszeres etetés. Az ilyen utódok- előbb utóbb kifejlődtek, de a hiányos, nem teljességgel történő nevelkedésük-, még ha csak 8-10 napig is eltartott okozhatott olyan fejlődési rendellenességeket, melyek károsan befolyásolták a későbbi szaporodásukat.
Egyensúlyzavaros fióka kelésének oka lehetett a nem megfelelő párosítás is, mely alatt azt értem, hogy a génjeikben egymáshoz nem illő egyedek kerülhettek párba. De az ilyen költőpárok esetében is e káros jelenség csak ritkásan fordult elő, túlsúlyban volt az előnyös tulajdonságok öröklődése.
Borsos Imre
Fajtaklub örökös tagja

Tisztelt Columba!
Köszönöm a dun színezet és a barna szín magyarázatát. Sajnos hibáztam.
Borsos Imre

Gondolatébresztőnek
Egyes díszgalamb fajták, köztük a kiskunfélegyházi keringő tenyésztésében is, a tojáskibontás évtizedek óta szokássá vált. Tojáskibontás alatt a kisgalamb kiszabadítását értem a tojásból, melyből annak ellenére sem bír kibújni, hogy azt körbe ütögette, azaz kibontotta. Így tettem én is, amíg galambokat tenyésztettem.
Mostanában többször felmerül bennem az a kérdés, hogy helyesen tettem-e? A rásegítésemmel kikelt fiatalok esetében vajon nem a természet beavatkozását gátoltam meg?

Úgy hiszem, a kiskunfélegyházi keringő tenyésztését érintő kérdésekről kulturált tapasztalatcserét itt lehetne folytatni, mert elegendő idő áll rendelkezésünkre a kérdések megválaszolására, szakmai vélemények kifejtésére. Nem sürget a napirend, és nem szólhatnak közbe, mint teszik azt az élő beszélgetések során.
Én sem gondoltam fajta átalakító keresztezésre, csak a tenyésztés terén csúcsra jutott kiváló- törzsek, vonalak génkészletének felfrissítésére, hogy tenyésztésük során újabb értékes tulajdonságok felszínre kerülhessenek.
Tapasztaltam, hogy a közelmúltba e fajtába bekeresztezték a budapesti rövidcsőrűt, ugyanis két tenyésztőnél is láttam olyan hibrideket, melyeknek a fej- nagysága és formája egyező volt a budapesti rövid csőrű fejével, melyek már nem voltak markírozottak és nyitott szeműek, és fésű díszítette mindkettőt. Testfelépítésük és testtartásuk nem volt megítélhető mivel kézben fogva tartották őket.
Arról is tudok, hogy Kiskunfélegyházán e fajtába a ceglédi rövid csőrűt keresztezték be a közelmúltban.
Tudomásom van a kék rajzosok egyik kiváló törzsének sárga szívessel történő vérfrissítő keresztezéséről is.
Tehát napjainkban is folyik az úgynevezett fajta átalakító és a vérfrissítő keresztezés, de hogy szakértelemmel teszik-e, azt a jövő fogja láttatni.
Borsos Imre

Kedves Imre bátyám,

Úgy érzem, a reagálás eddigi hiánya összetettebb annál, mintsem senki sem kérdőjelezné meg az előző állításokat. Véleményem szerint ezeknek a problémáknak a megbeszélésére szerencsésebb is lenne nem az Interneten, hanem valamelyik Fajtaklub rendezvényen sort keríteni.
Számomra az elmúlt évekből az derül(t) ki, hogy az említett gondok nem okvetlenül a fajtára/színváltozatra jellemzőek, hanem több fajtát is érintenek. A beltenyésztéses leromlásnak pedig a több fajtánál egyszerre történő megjelenésének a valószínűsége gyakorlatilag elhanyagolható.
A fajtaátalakító, vagy a cseppvérkeresztezés kizárólagosan az utolsó utáni lehetőség lehet, amenniyben mégis gondot okoz a rokontenyésztés. Sokkal inkább elfogadhatónak tartanám a vérfrissítő keresztezést, valamelyik másik színváltozat kimagasló egyedeivel.
Végezetül csak annyit, hogy erről a témáról akár Izsákon, akár Vácon sokkal tartalmasabb beszélgetést lehetne folytatni, ahol több tenyésztő is ki tudja fejteni az álláspontját, mint a világhálón.

Üdvözlettel, ifj. Posta János

Visszatekintő /2008./
Kiskunfélegyházán az ismert, sikeres tenyésztők többsége kézműves /asztalos, csizmadia, kádár, kereskedő, szabó, stb./és földműves volt. Apáiktól lesték el a kézművesség és a föld megművelésének tudományát ugyanúgy, mint a galambtenyésztés csínyját-bínyját. Mesterségüket halálukig magas szinten művelték, és tovább nemesítették ősapáik által kitenyésztett galambfajtát, a kiskunfélegyházi keringőt.
Galambállományaik vérfrissítésére csak kiváló minőségű hímeket kereszteztek be, és rögzítették előnyös tulajdonságaikat. Tették ezt a nagyapáiktól és apáiktól ellesett tudásukkal, ismereteikkel úgy, hogy az öröklés tudományáról, a genetikáról még csak nem is hallhattak.
Elmondások szerint mellőzték a beltenyésztést, mert vérfertőzésnek tartották. Csak idegen vérvonalakból származó vagy annak vélt egyedeket pároztattak és állítottak költésbe. Galambjaikat színezetre való tekintet nélkül közösen ólakban, padlásokon tartották, és kijáratták a szabadba, hiszen szálló galambok voltak. A domináns hímek pedig származásra és színezetre való tekintet nélkül valamennyi tojóval párosodtak, így a szoros beltenyésztés és annak következménye a degeneráció valamely formája bizonyos mértékig jelen volt. Ugyanis egyensúlyzavaros fióka kelése akkoron is megesett, de nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget, kiselejtezték.
A második világháborút követően fellendült a helyi fésűsök tenyésztése, száznál is több falkát hajtottak város szerte, melyek többsége vörös-, sárga és fekete szíves volt, de repült közöttük kék rajzos és különböző színeztű egyszínű is.
Hogy rövidítsék a fajta csőrét, a hatvanas évek végéig bekeresztezték a komáromi bukó vörös és sárga rajzos változatát, a nagykőrösi rövidcsőrű kék szívest, az alföldi- körösi keringőt és a vörös pajzsos sirálykát.
A komáromi bukó galamb bekeresztezése közvetlenül a háborút követő években kezdődött. Az időben e fajta még szálló galamb volt, testfelépítése a repüléshez idomult, ugyanúgy, mint a bukóé, így az nem okozott különösebb gondot. De az már gondot jelentett, hogy az utódok nagy része komáromi rajzú volt, és repülés közben több bukfencet is vetettek megbontván a szállófalka egységét.
A galambászok többsége nagy, kerek előkés, elejes /helyi elnevezés/ szaporulatot remélt, de helyettük kis előkés /torkos/, mélyen a tarkó alatt tűzött, béleletlen, színes fésűjű és bukdácsolva szálló utódokat kapott a vegyes fajtájú költőpároktól. A küllemre igényesebbek ideje korán meg is szabadultak a komáromi bukóktól és a rá emlékeztető ivadékaiktól. Voltak azonban olyan galambászok is, akiknek kedvére volt az újfajta repülési mód és megtartva őket ki tudatosan, ki tudatlanul, a helyi fésűseikkel visszapároztatva tovább tartották a hibrideket, melyek szaporulatában olykor akadtak nagy elejes, és fehéren bélelt fésűjű galambok is. Az előrelátó tenyésztők fantáziát láttak az ilyen ígéretes fiatalokban és megszerezvén azokat, fajtatiszta vörös- sárga és fekete szíveseikkel pároztatva tenyésztették.
Az ötvenes évek elején a Nagykőrösről származó sima fejű, rövidcsőrű kék szíves hím bekeresztezése nemcsak a csőr kurtítását szolgálta, hanem lehetővé tette mind a négy színváltozat minőségének javítását. Ugyanis nem csak Katona Imre párosította a kék szíves utódait vörös-, sárga, fekete és kék szíveseivel, hanem a tőle elkerült példányokat más tenyésztők is a fésűs galambjaikkal költették, és több féle kiváló törzset tenyésztettek ki. Köztük Barta Gábor Móczár Lajos, Tóth György, Barna Papp László, Potyesz Lajos, valamint Vakuja Ferenc hogy csak az ismerteket említsem.
Barta Gábor állományát kiváló költő párok alkották a négy színváltozatból. Számtalan kiváló utódot gyűrűzött vörös- sárga és kék szívesektől csak a fekete rajzosaitól nem tudott kiváló minőségű utódokat hagyni.
Móczár Lajos többnyire a sárga- és vörös szíveseinek minőségével emelkedett ki a többi kiváló tenyésztő közül, de egy- egy kiváló minőségű fekete- és kék szíves költőpáros is gazdagította állományát.
Tóth Györgynek sikerült kitenyésztenie mind a négy színváltozatból igazán nagyfejű rajzosokat, szép tűzésű körfésűvel, különösen a feketék, valamint a cigány vérvonalú kékek tűntek ki az állományából.
Barna Papp László (Papp Laci) a hatvanas években hatalmas- koponyájú és fésűjű vörös szíveseket tenyésztett ki, melyek színe olyan volt, mint a cseppentett vér. A hetvenes évek elején Boros Bandi /Kotró/ vásárolt tőle két nagyfejű vörös szíves fészek hagyott fiatalt, majd az egyiket eladta, mert azt hitte, hogy az is hím, mint a testvére és csak akkor bánkódott, amikor tavasszal a hímnek vélt fiatal megtojt Dóda galambházában.
Vakuja Ferenc nevéhez az úgynevezett cigány vérvonalú kék szívesek kitenyésztése kötődik, de tartott kiváló vörös, sárga és fekete rajzos galambokat is.
Ismert volt a Potyesz féle fekete szíves vérvonal, melyről az a hír terjedt el, hogy őseibe bekeresztezte a fekete parókás galambot. Mondták ezt azért, mert keskeny fej és hosszú szálas fésű jellemezte az eladott példányokat. Arról viszont nem beszéltek, hogy Potyesz Lajosnak kiváló fekete rajzos törzsállománya volt, melyek közül négy fekete egyeddel részt vett Lipcsében az 1963. évi kiállításon, de vörös és sárga szíves állományának minősége sem állt hátrább a feketék minőségétől.
Herceg József asztalos mester a hatvanas évek közepe táján a csőr minőségének javítása céljából vörös szíveseibe bekeresztezte a vörös pajzsos sirálykát. A keresztezés buktatóira ráunva, a vörös színezetűeket a hetvenes évek elején eladta Gál Mihálynak, aki a legjobb minőségűeket a kiskunfélegyházi sárga szíves hím és vörös rajzos alfödi- körösi keringő tojó költőpáros leszármazottaival keresztezte. Majd a szaporulat szelektált példányait fésűseivel párba állítva, az évtized második felére számos kiváló minőségű vörös és sárga szívest tenyésztett ki, melyeknek nem csak a csőrük volt rövidebb, mint az elődeiknek, hanem már mély állásúak is voltak.
Az idegen keringő fajták bekeresztezésével megtörtént a fajta szükségszerű vérfrissítése, génkészletének felújítása, ezáltal megnőtt a vitalitása, feljavult és jellemzővé vált a jó nevelő kézsége. Kettesével keltek, és növekedtek, majd hagyták el fészkeiket a kis galambok, melyekből szakszerű szelekcióval a rajzosok számos kiváló törzsét tenyésztették ki.
A 90-es évekre ezek a kiváló törzsek a kék színezetűek kivételével felszámolódtak, mert kitenyésztőik elhaláloztak, galambjaik pedig hozzá nem értő galambászok tulajdonába kerültek és tönkrementek.
A tenyésztők felnövekvő generációja a korábban mellőzött kék rajzosok tenyésztését helyezte előtérbe, és a kékek számos vérvonalát alakította ki. Közülük a fajtatiszta cigány vérvonal lett a közkedvelt. És napjaink kiváló törzseit, vonalait is az egykori a cigány vérvonal küllemi jegyei jellemzik.
Az egyszínűek között vezető szerepet játszó fehér törzs minőségének a rajzosok színvonalára való felhozása a 90-es évek közepétől egy évtizedet sem vett igénybe, Kiinduló őseik fajtatiszta kiskunfélegyházi keringő- vörös szíves hím és kék szíves tojó, valamint kiskunfélegyházi keringő és komáromi bukó ősöktől származó egyszínű- fehér hím és fehér tojó, melyek magukon hordoztak még egy-egy fajtajegyet a bukó ősöktől. Tenyésztőjük a négy galamb utódait szigorúan fejre, fésűre, rövidnek mondható vastag és kúpos csőrre, a test- nagyságára, felépítésére és tartására és a fehér színváltozatra szelektálta. Időnként vérfrissítés gyanánt a kiskunfélegyházi keringő rajzos változatából különböző színezetű, egyedeket keresztezett be, melyek fajtajegyei azonosak voltak galambjai fajtajegyeivel.
A kék rajzos fajtatiszta, kiváló törzsek vitalitása, jó nevelő készsége, illetve szaporasága a szoros beltenyésztés miatt már a múlté.
Lerövidült a tojásrakási ciklus, ugyanis a kisgalambok kikelését követően néhány nap elteltével kezdetét veszi az öreg galambok párzása majd a tojásrakása.
A tojások egy része üresen marad, vagy, ha fias is lesz, akkor a kikelések időpontját megelőző napokban fulladnak be a fiókák. És előfordul, hogy a fióka körbe ütögeti a tojást, de kibújni már nem bír vagy, ha mégis kibújik a tojásból egy- két nap múlva, úgy pusztul el, hogy begytejet sem kapott.
Az állományokban elszaporodtak az olyan egyedek, melyeket az úgynevezett kicsi mogyoró fej, a csontos alacsony homlok és az íveletlen arcél, valamint a horpadt fejtető jellemez.
Szembetűnő a csőrkávák elvékonyodása. Gyakran fordul elő, hogy négy-öt napos fióka felső csőrkávája- már egy mm-rel is rövidebb, és nem záródik dobozfedél szerűen az alsóra, hegye lecsúszik róla, és keresztirányban növekszik.
Az egyensúlyzavaros fiókák kelése is gyakran fordul elő, mely 10-14 napos korúaknál már észlelhető.
Említhető még a túlzottan rajzhibás egyedek kelése, ami főként e fajta eszményi típusú egyedei között a gyakori.
Az elsőrendű evezők számának csökkenése és a rigóéhoz hasonló szárny és farok tartás a 90-es évek első felétől jelentkezik.
Szerintem szükségessé vált a fajtatiszta törzsek vérfrissítése, génkészletének felújítása, és egy olyan idegen fajta bekeresztezése, mely fejének nagysága, formája, csőrének nagysága, alakja és állása, valamint testének- nagysága, felépítése és tartása közel azonos a kiskunfélegyházi keringőjével.
Borsos Imre
Fajtaklub örökös tagja