Cím:
1076 Budapest,
Verseny utca 10. Fsz, 12/a
Nagy Árpád: Világvége - Szorító gondjaim
Világvége
Válasz a “Mezőgazdaságunk teljesítménye biztos alapot ad kisállat-tenyésztésünknek, mit kell jobban tenni nekünk, sikereinkért?”
Rohringer István az Országos Standard Bizottság elnöke, a magazinunk 2004. szeptemberi számában megjelent cikke címében talányos kérdést tett fel jövő időben. Mit kell jobban tenni nekünk sikereinkért? Ha igeidőt váltunk jövőből múlt időbe, akkor érthetővé válik, helyére kerül a kérdés. Mit kellett volna jobban tenni nekik és nem nekünk? Nem lenne világvége, nem forrna fel vérünk.
"Az ember kitalálta a világvégét, elképzeli, terjeszti. Előre közli, mikor következik be az apokalipszis, mikor dől össze ég és föld. A világvége, ha bekövetkezik biztosan egy pillanat lesz és másnap már senki nem fog emlékezni az egészre. A világvégét persze másként is meg lehet élni, ha valaki elveszti állását, lakását, gyerekét, szülőjét, a családfő keresőt." A galambásznak az a világvége, ha a hőn szeretett galambfajtáját bántják, tenyésztőit degradálják, és ugyan ilyen világvége érzését keltheti a nyilvános megszégyenítés. Erről szól a szegedi galambászat története.
Mottóként először, a Béka és galamb c. irodalmi műből idézek:
„Nagytekintélyű vendég érkezett a szövetség volt elnöke (dr. Szűcs Lajos, a továbbiakban Szerkesztő) a galambászok szaklapja főszerkesztője ..."
"A szegedi nem korrekt fajta... ". Ebben a szövegkörnyezetben minden mondatnak súlya van! - a szegedi nem korrekt fajta! Mivel a "béka" csak a címben szerepel ezért a szónak üzenete van. Le kell nyelni! A novella a pártállami időkben íródott és napjainkban Rohringer István az Országos Standard Bizottság elnöke, asztal fiókjából osztogatja, terjeszti.
Megszólított, írnom kell.
Őszintén irigylem azokat, akik tudnak írni. Persze ők tehetségesek, szorgalmasak és tanultak, nyelveket is! Én sajnos nem tudok és nem is szeretek írni. Számomra minden mondat nehéz szülés, kínszenvedés. Ha Géza barátom élne, csak szólnék neki és megírná helyettem. Együtt jártunk általánosba és kezdtünk galambászni vele, bátyáinkkal. Ők Új-Szeged legmagasabb épületén, a Vakok Intézete padlásán. Anyjuk volt az intézmény igazgatója. Köreinkben híresek voltak a Boncz-féle örvösök kiváló tájékozódó képességükkel.
Volt eszük, mondta édesanyám, ők időben abbahagyták. Géza országosan ismert humorista, István neurológus, psychiater (professzor), bátyám okleveles vegyész lett. Én galambász.
Rohringer ír, én olvasok.
Olvasom ugyan, de nem értem. Miért sért szándékosan?! Idézet: „Ha írásom másokat sért, talán nem véletlen." Csipkelődik: „A közreadott állami statisztika szerint minden ötödik magyar bír idegen nyelvtudással, de ez biztosan nem igaz a galambászokra és sajnos nem igaz a felelős szerkesztőre, még kevésbé az "ügyeletes krónikásokra”.
A galambászok nyelvtudásáról nincsenek adatok, arról a belépési nyilatkozat nem kérdezett. A felelős szerkesztő nyelvtudásával kapcsolatban megjegyezném, kiválasztása, megbízatása idején sem bírt azzal. Információ szerint a szövetség elnöke saját hatáskörben már korábban felmentette Őt. Döglött oroszlánt meg rugdosni, nem elegáns dolog. Ami az ügyeletes krónikások nyelvtudását illeti az ködös adresszálás, vettem adását, mai szóhasználattal megtalált.
Örülök, Ön azon kevesek egyike, aki olvashatta, nem jelent meg, az Egy bíráló jelentése c. cikkem harmadik részét, amelyben kritikusan írtam az alföldi buga galambok német nyelvű fordításáról. Erről később még többször szólok.
Folyamatosan gúnyolódik. Nem értem, akárhányszor olvasom. Lehet, hogy bennem van a hiba?
A természet törvényei szerint a test sejtjei folyamatosan pusztulnak és újulnak meg. Az életkor előrehaladtával egyre több sejt pusztul el, mint amennyi regenerálódik. Irreverzibilis, mondják a szakemberek, megfordíthatatlan. Tehát öregszem.
A minap mégis elbizonytalanodtam. ATV reggeli "Kereszttűz" műsorában az oktatási minisztert újságírók faggatták egy EU-s szakbizottság Pisa-jelentéséről. A szakértők több EU országban közöttük Magyarországon, vizsgálták a középiskolások szövegértését. Megállapították, a fiatalok olvasás utáni szöveg értésével, súlyos bajok vannak, amit Magyar Bálint is elismert, megerősített. Gondolhatják hogy örültem, hiszen magától a miniszter úrtól tudtam meg, hogy nem öregszem, ellenkezőleg, fiatalodok! Ezt látszik megerősíteni Rohringer írása, mintha az idő kereke visszafelé forogna. Hasonló stílusú megszégyenítő írást teeanager koromban, a pártállami időkben November 7-ék idején olvastam.
Katona Géza a V-039 elnöke kifogásolta, hogy a tenyésztők tudta, megkérdezése, beleegyezése nélkül megváltoztatták a szegediek által kitenyésztett "hátas paraszt"-juk nevét alföldi buga galambra. Tiltakozott ugyan a névváltoztatás ellen, de visszaváltoztatását nem kezdeményezte, mert korábban ezen a néven publikálták, vált ismertté a fajta külföldön. Az elnök finom iróniával fogalmazott: - „Lemaradtunk a névadó ünnepségről, arra meghívót nem kaptunk”. Kifejtette: „Mi szegediek azt kívánjuk elmondani, sőt hangsúlyozni, hogy ezt a galambfajtát a magunkénak valljuk, ragaszkodunk a Szegeden kialakított standardhoz”.
Hitvallás ide, ragaszkodás oda a Szerkesztő megszégyenítő, kisemmiző írással válaszolt a tenyésztők felvetésére. Lásd a Galambjaink 1968. január havi számában a 6. és 7. oldalt, Szerkesztő aláírással. Indulatos írásában kutatás és szakmai indoklás nélkül megtagadta a szegedi tenyésztők szerepét mindkét fajta, a szegedi magasszálló keringők és az alföldi buga galambok kitenyésztésében. Idézet: „… nagytestű galambfajtaként is olyat választottak maguknak ”?!
Ezzel a Szerkesztő okafogyottá tette a tenyésztők felvetését és egyidejűleg megvonta a névadáshoz fűződő jogot is.
Szakmai érvek helyett súlyosan sértegetett: „Aki a fajtaleírás követelményeivel nincs tisztában ...". Pedig Katona Géza világosan kifejtette, hogy a buga galambok bírálata egyrészt a szegedi galambok standardja szerint történt. Az azonosan leírható testrészek, a fejforma a fésűvel, az írisz, az alak, a testforma, a lábak és a rajz vonatkozásában. Másrészt a tudatunkban rögződött kívánalmakat követeltük meg, mint az egysoros szemgyűrű, a testtömeg, a testnagyság, a testrészek aránya és a lábtollak értékelése. Minden alapot nélkülöz tehát a szerkesztő kérdése: „Hogyan lehet a nagytestű galambok közé sorolt "parasztokat" a kistestű szegedi magasszállók fajtaleírása szerint elbírálni?"
Gúnyolódó a külföldi tenyésztő szájába adott sommás vélemény is: "... a tenyésztés a népi galambtartás nívóján áll." Vajon hány tenyésztőnél járt, jártak a sok ezerből, maga a szerkesztő írja: „.... valamennyi tenyésztő udvarán ott vannak, jól tudom." Írásában kerüli a tenyésztő főnév és a tenyészt ige állítmány használatát.
A szegediek szerinte: csak "galambászok" akik nem tenyésztenek, hanem "állítanak elő". Kritika és megszégyenítés akkor. A Szerkesztő a szegedi tenyésztőket (1969-től) kizárta a sajtó nyilvánosságból és ellenvéleményüknek nem adott helyet az általa szerkesztett szaklapban. Barátaim, sporttársaim, akik sajnos már nincsenek közöttünk, ma is bocsánatkérés jóvátétel nélkül temetetlenek, megvédésük számomra becsületbeli ügy.
Ez a múlt, hihetnénk.
A gyöngyöshalászi Kiss Jánost nem ismerem, mégis egymás mellé sodortak az események. Cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Rohringer vezette Országos Standard Bizottságban működési zavarok vannak, amit magam is tapasztaltam. Ez a mi párhuzamosságunk.
Kiss János (már Bagdi is) állítja, a Fajtaklub "segítségként elküldte" amit Rohringer tagad, "nem kaptuk meg, várjuk". Rohringer tudomásulvétel közli: "... nem a Fajtaklub, a "Kiss János féle aggódom fajtaleírás került európai nyilvántartásba és leírása nyomdába."
Mi már korábbról tudjuk, megírták helyettük is "döntő szóval rendelkezők", és ezt a békát a magyar begyes tenyésztőknek is le kell nyelni.
Párbeszéd nincs, megszégyenítés van. Mi ez, ha nem működési zavar?!
Ismert a Szerkesztő és Rohringer összekapcsolódása. A Szerkesztő írta a Galambjaink című könyvet, melynek kiadója és szerkesztője (társa) Rohringer István. Aki a "Magyar galambfajták, Ungarische Taubenrassen" című, kétnyelvű könyvbe szó szerint vett át fejezeteket, fajták leírásait a "Galambjaink" kiadványból. Mindketten szerkesztették és írták is szaklapunkat. Mindketten az Országos Standard Bizottságban - “döntő szóval rendelkezők” - a Szerkesztő évtizedekig, Rohringer jelenleg is elnöke. A Szerkesztő korábban, Rohringer napjainkban írt tenyésztőket sértő, megszégyenítő cikket. Ez az Ő párhuzamosságuk.
Kiss János kritikája feszegette a sértett hiúság pofonos ládáját és az kinyílt. István, Jánosunkról leszedte a keresztvizet - "Ervin"-né tette, hagyomány szerint idézőjelben és gúny tárgya célkeresztjébe. Lett is János ügyeletes, szegény aggódó krónikás, aki viharként rombol. De hát mit rombolt le Kiss János? Nem értem! Reményt kelt a vitában, hogy Rohringer szakirodalmat ajánl: - Ha elolvasta volna ...
Izgalommal teli várakozással keresem a Welsből írt kiállítási beszámolót, de csalódnom kellett, mert a magyar begyesek bírálatáról mindössze egyetlen mondat olvasható: "... még a szárny fesztávolságát is mérték". Ennyi? Többre nem futotta? Kérdezem. Azt hiszem szakmai indoklásnak ez az egyetlen mondat "erősen visszafogottnak" mondható. Rohringer ennek ellenére fenyegetőzik és félelmet kelt. "Óriás van a parton ... ne ijedjen meg a vihartól, mert az széllel jár és bármit elsöpör, amit az útjában talál." Hűha, drámai a helyzet! Az Óriástól és a mindent elsöprőtől való félelmemben a székembe kapaszkodok. Ijedtemben olvasok mindent, ami a kezem ügyébe kerül. Hamlet, fordította Arany János. Egy mondat Shakespeare-től és micsoda különbség! Idézet: „Több tartalom, kevesebb mesterkedéssel." Egy mondat és felszállni látszik ködöm. Múlik a homály és jut eszembe kisiskolás koromban anyám intelme. Ha valami a vaj volt a fülem mögött és én vehemensen magyarázkodtam, amikor éppen hallgatnom kellett volna, halkan, tapintatosan szólt, mintha csak magának mondta volna, hogy a társaim ne értsék, angolul figyelmeztetett: "Something is roten in Danmark". Félreértések elkerülése végett, ez nem a galambászat területén vezető szaknyelv.
Rohringer ütközetre szólít, újabb asszót vár. Akkor üzen hadat, amikor éppen nyugalomra lenne szükség (röptetés)! „Fegyverre fel! Kedves Krónikás!" „Írják meg észrevételeiket, szorító gondjaikat közölhető színes fotók kíséretében." „Serénykedésük közben óvakodjanak a fantomfajták leltárba követelésétől."
Szorító gondjaim
1. rész
A Szerkesztő, dr. Szűcs Lajos nem mulaszt alkalmat, hogy a szegedi fajtákról, tenyésztőkről írjon. Az alföldi buga galamb név változtatása kapcsán 1969-ben írt véleményből idézem: "Hogy ezek a galambok nem lehetnek az akkor édesapám által is tartott szegedi magasszállók változatai, abban az időben is megéreztem". Tehát a Szerkesztő édesapja Szegedtől távol szegedi magasszálló keringőt tartott. Vajon melyik típusát a török hódoltság területén elterjedt változatok közül?Id. Dojcsák Géza a XIX. században a makói keringők önállósulása zászlóvivője volt. Fia ifj. Dojcsák Géza már 1950-től az új fajtát a makói magasszálló keringőt mutatta be az országos kiállításokon kiváló vörös, fekete és feketehátú kékfarkú színekben. Gáza bácsi mesélte, hogy a Szerkesztő országjáró diákként, barátjával Debrecenből tekert Makóra kerékpárral és vitt édesapjának id. Dojcsáktól fekete és vörös makói tipusú szegedi galambokat. Azt szerette, tenyésztette. Feltételezés mondható, de 1963-ban megjelent dr. Szűcs Lajos (társszerkesztő) "Galambtenyésztés" c. könyve. A kiadvány 239 - 240. oldalán a szegedi magasszálló keringő fajtaleírása mellé (103. ábra) egy makói sárga tojó fényképét illesztették. Ha olvassuk a szöveget egyértelmű, hogy a leírás a képen látható madár fajtajegyei pontos rögzítése. Ezért a fajta legfontosabb küllemi jegyei közül a fej és a fésű leírás sem "szegedi".
Fej: " ... kicsi tompított élű kockára emlékeztető".
Fésű: " ... a fejbúb síkjával egy magasságban végződő, ahhoz simuló."
A képcsere nem véletlen.
A Szerkesztő még a könyv kiadása előtt Szegeden 1953-ban részt vett a szegedi magasszálló keringők fajtaleírás szövege egyeztetésén. Vitte magával (gyermekkori emlék) saját tervezetét az apjánál látott makói típusú szegedi galambok leírását.
A szegedi tenyésztők (107 egyesületi tag jelenlétében) nem fogadták el a Szerkesztő személyét szakértőnek és javaslatát -" aki nem ért hozzá, ne szóljon bele" - elutasították!
Lett is örök harag.
Ettől kezdve a szegediek csak "galambászok" a fajta "szerelmesei" idézőjelben és a "szegedi nem korrekt fajta"!
A képcsere különösen káros egy nemrég elfogadott új fajta, a makói magasszálló keringő bemutatásakor.
A Szerkesztő a 125. oldalon írta : " ... 1930 óta önállóként elismert fajta, melyet korábban a szegedi magasszálló keringők változataiként tartottak számon" .
Néhai Lucskai János makói szakíró több írásában kifejtette, milyen sok áldozatot hoztak a tenyésztők a fajta önállóvá válásáért.
A papír elbírja, a Szerkesztő leírta a két fajta rajza összemosását.
Szín és rajzváltozatok: "... a szívhátúak fehér fejű szarkarajzosak, a szegedi magasszálló keringők mintázatának megfelelő rajzolattal."
Képtelenség! - lásd egymás mellett a két fajta rajza leírását.
1. A nyakrajz: makói, nincs előke - " torkigos" – szegedi - "nagy elejes".
2. Fűlrajz: makói - nincs fülrajz - "fületlen" – szegedi - "befüles" - a szem függőleges tengelyig érő széles színes beékelődése.
3. Hátrajz: makói - "szívhátú és nagyhátú" is lehet – szegedi - csak "szívhátú".
4. Gerinc színe: makói - színes- "gerinces" – szegedi, - fehér - "gerinctelen".
5. Farok színe: makói kormánytoll, - a feketehátúak farka fekete és kék, a vöröshátúaknak vörös és fehér – szegedi - mindig megegyezik a rajz színével.
Tehát a két fajta rajza analógiaként, azonosan nem írható le!
A harag Rohringer István személyében reinkarnálódott, a "mosott anyagot" szó szerint áttette a Magyar Galambfajták c. "kétnyelvű" könyvbe .
"Ügyeletes krónikás" már korábban jeleztem, német nyelvtudásom miatt magyarázkodnom kell. Igaza van Rohringernek, nem beszélem a németet. Persze ahhoz nem kell nyelvtudás csak számtan, hogy megállapítsam, hiányzik egy, a zavartkeltő mondat a német nyelvű fordításból! Rohringer azért hagyta ki, mert tudta, szakszerűtlen!
Kihagyta, nem vállalta fel a galambászat területen vezető szaknyelvet beszélő EE tagok körében az "összemosó" személyét, szerepét.
Rohringer tudta, kimondható, szándékosan rontotta le a közpénzen készült könyv szakmai színvonalát.
Arra előre számított, hogy "okosságát" a magyar tenyésztők benyelik, mert a németet nem értik. Meg is írta!
"A közreadott állami statisztika szerint minden ötödik magyar bír idegen nyelvtudással... - ... ami nem igaz a galambászokra".
Mindent meg lehet tenni!
Indítéka figyelmet érdemelne, ha megírná a "közért" - a szövetség tagjai pénzéért, a tájékoztatásért.
Szorító gondjaim
2.rész.
Bajai keringő
Évtizedek óta figyelem a fajta kiválási folyamatát. Többször jártam Baján dúclátogatáson és bíráltam röpversenyeken, közöttük id. Járosynál, aki a múlt században a legismertebb, legnevesebb bajait tenyésztő volt. Tőle (is) tudom, a fajta hosszúcsőrű, amit bácskai keringő és egy régi típusú körtefejű hosszabb csőrű szegedi keresztezésével tenyésztették ki. A 2004. évi Országos Kiállításon az a megtiszteltetés ért, hogy magam értékeltem a 10 példányból álló bajai kollekciót. Tenyésztője ifj. Járosy László volt, a katalógusban a nevét tévesen, Járasy - nak írták. Új fajta, illik ilyenkor a könyvszagú bírálat, ezért fellapoztam a legújabbat, a Rohringer - féle Magyar Galambfajták c. kétnyelvű könyvet.
Meglepetésre a 31. oldalon a bajai keringő fajtaleírása mellett egy szegedi magasszálló keringő ezüst fényképe köszönt vissza rám.
Zavarkeltés indigó alatt?!
Újabb képcsere, egy másik rokon bevezető fajtaleírása mellékletében?! A rokon fajták legfőbb jellemzője ez esetben is a fejforma a fésűvel.
Csak szándékosan téveszthető össze, ugyanis a bajai fejformája standard szerint:
“Ívelt homlok, azonos ívű fejtető, lekerekedő tarkó".
A szegedi feje húzott: „...a homlok - csőrvonala törésmentes, a fejtető vízszintes, élekkel határolt ". Ha nincs lekerekedő tarkó, nincs képcsere!
Kifogásolom még a csőrhossz szándékos közelítését (15-17 mm) a szegedi csőrével megegyező méret leírását.
Téves besorolás, mert a kiállított példányok csőrmérete, akkor ott 24-28 mm volt.
Az írt csőrméretet Bajai illetőségű bírálótársam csak egy szóval kommentálta - "Csacsiság!".
Ez is tény! Nem cáfoltam.
Ha a Szerkesztő szándéka ok-okozati összefüggését keressük, vissza kell olvasni.
„Kisállataink" 1997. évi 11. száma, egyben az MGKSZ 115. évi Jubileumi Kiállítása katalógusa. A 11. oldalon a Szerkesztő cikkét közlik:
„Bajai keringő" (jegyzetek egy új, hazai galambfajta születő fajtaleírásához) címen. Idézet:
„A bajai keringők standardtervezetének megbeszélése céljából f. évi augusztus 20-án e sorok írója utazott a kitenyésztő városba."
A történelem ismétli önmagát?
A Szerkesztő ismét ünnepnapon utazott, most Bajára és újólag "szövegegyeztetésre"!
A harag ürügye több mint negyven év után is újra kiolvasható a sajátos történeti áttekintésben.
“ A szegedi magasszálló keringőkön kívül egyetlen más fajtát sem ismerek melynek „szerelmesei" kimondottan egymásnak ellenkező irányú cél szerint végezték tenyésztői munkájukat." A Szerkesztőtől: „A bennszülött keringők, köznyelven "purclik" a helyi ízlésnek megfelelően csak kevés küllemi jegyben voltak eltérőek.... ... Ez a nagyon hézagos felsorolás is bizonyítja Szeged galambászainak jellegzetes szemléletét.
Az irónia komplett, a tudás hézagos.
A Szerkesztő ellentmondásba került önmagával, ugyanis a "purclik" nem kevés, hanem sok küllemi jegyben voltak eltérőek.
Maga sorolta fel a 4. -5. - 6.- 7.- bekezdésben a "régi " típusokat: “Kicsi, termetes, parlagi nagyságú, apró termetű, fehér csőrű, érces csőrű, középhosszú csőrű, hosszú csőrű, kocka fejű, keskeny fejű, hosszúkás fejű, kis fejű."
A "purcli" gyűjtőnév volt, a helyi típusok közös neve, amelyeket helységenként más-más célok mentén tenyésztettek tovább, majd különböző néven váltak önállóvá, ismertté.
A "purclik" tehát nem voltak azonosak a szegedivel, ahogy a török hódoltság területe sem volt azonos Szeged közigazgatási területével.
A célokat Szegeden is, mint másutt is mindig, a legismertebb tenyésztők ízlésvilágának utánzása, a kizárólagos fajtajegyek kijelölése határozta meg.
Minden fajtában voltak, vannak és lesznek névhez kötődő típusok. A vezető tenyésztők galambjaiban nagyobb volt a hozzáadott érték (tehetség, fajtaismeret, tenyésztési tapasztalat, szépérzék, fantázia, szerencse, kitartás, véletlen), ezért galambjaik egy, akár több apróbb jellemzőjükkel, kiemelkedtek a legszebb példányok közül. Magasabb minőséget jelentettek de, nem feszítették a fajta írott korlátait.
Rosszízű ezért a Szerkesztő tálalása, hogy - a fajta "szerelmesei" Szegeden kimondottan ellenkező irányú cél szerint végezték tenyésztői munkájukat".
A sok típusú szegedi legendájának oka a terület nagysága, a szervezett galambtenyésztés hiánya és a kommunikáció alacsony színvonala volt. A bizonytalanság fennmaradását elősegítették még a fajtaleírások alkalmi szakszerűtlen módosításai és a képcserék is.
"Szövegegyeztetés" ürügyén, a Szerkesztő kétszer, Rohringer egyszer járt Szegeden.
Persze a döntőszóval rendelkezők, soha nem akartak megegyezni, csupán a tárgyalás látszatát kelteni, hogy újra bizonyítsák "... a szegediekkel nem lehet tárgyalni."
1992. február 11.
A Fajtaklub az Országos Standard Bizottságnak (OSB) ismét elküldte a szegedi magasszálló keringők fajtaleírása tervezetét.
1993. május 1. – "Itt van Május Elseje, énekszó és tánc köszöntse ... .."
A Szerkesztő előzetes értesítés nélkül (csak Ságival levelezett) a látszat kedvéért ismét leutazott Szegedre és újra hozta magával saját javaslatát. Mivel mi valóban tárgyalni akartunk, elfogadtuk ajánlatát. Rövid úton kiderült, tévedtünk.
Az örvösök világoskék csőre színe indoklása közben felállt és udvariasan azt mondta:
"Ilyen marhaságot hogy fordítsak le a németeknek."
Indokát szó szerint kell idézni:
" Amíg Magyarországon csak a magyar szürke marha volt, addig a szaru színe szürke volt, majd miután behozták a Holstein- Frízt, lett a szaru színe világos!"
Érvelését csendben meghallgattuk, de elfogadni nem tudtuk, egyszer, mert akkor már itt volt Magyarországon a "Lila Milka". Másodszor mert Hamburg Németországban van és névadója egy kékcsőrű pettyes tyúkfajtának. Harmadszor, mert a Dél-kelet Ázsiai selyemtyúk kék csőre "marhaságát" is már korábban valahogy, csak lefordították a németeknek.
Búcsúzóul annyit mondott, amit a szövetségben is megismételt: "Negyven évvel ezelőtt is elzavartak Szegedről, a szegediekkel nem lehet tárgyalni."
1993. október 10.
A színjáték az Országos Standard Bizottságban (6 fő +3 fő a fajtaklubtag) folytatódott. A Szerkesztő itt hamarabb felállt már a fej tárgyalása - a homlok-csőrvonala törésmentes - indoklása közben.
Akkor méltóság teljesen a homlokához emelte a tenyerét és azt mondta:
"Ha az én homlokom háromdimenziós, akkor én megyek"!
Ezután a szövetség elnöke feladta rá ballonkabátját, majd a közjátékot követően az Országos Standard Bizottság ellenvetés nélkül elfogadta a szegediek javaslatát.
1997. november 7. Ünnepnap, rossz előérzet.
A szövetség elnöke röpke 13 hónap után értesített, az Elnökség rendkívüli ülésén a melléklet szerint elfogadta a szegedi magasszálló keringők fajtaleírását.
A melléklet (most is) csak egy papírlap! Nem volt rajta határozatszám, dátum, aláírás és bélyegző nyomat sem. A fajtaleírás szövege pedig nem az OSB által elfogadott klub - javaslat volt, hanem a Szerkesztő sajátja
Mindent meg lehet tenni!
A Szerkesztő egymaga annullálta a testületi döntést - "Gitt Egylet"-té tette az Országos Standard Bizottságot.
Az Országos Standard Bizottság megvédése számomra, ezért is írtam le, becsületbeli ügy.
1995. január. A V-252 Egyesület kiállítása, Szeged.
A Szövetség ott megjelent elnöke magyarázatát BOCS adta elő:
“A Szerkesztő másnap bejött a szövetségbe és közölte - " ... be nem teszem többet a lábam a szövetség épületébe, ha elfogadjátok a szegediek javaslatát."
Magyarázat - "... tudjátok, Lajos bácsi nagyon sokat dolgozik a szövetségért".
Köszönjük Elnök úr. Ez volt az elmúlt negyven év egyetlen őszinte mondata.
Szorító gondjaim
3. rész
Őseink "Hátas paraszt" galambját a keringők tenyésztésében szerzett több évszázados tapasztalat alapján tenyésztették ki.
A Szerkesztő 1969-ben méltatta a fajtát: „Újabb magyar kultúrfajta indulhatott el a fejlődés útján".
Hivatkozott Dr. Teremire: „A meglévő magyar galambfajták egyike, amely a húsgalamb-tenyésztés igényeit a mai állapotában is minden átalakítás nélkül kielégíti."
A névváltoztatás vitái után megváltozott és a fajta jellegét lényegesen átalakító módosításokat tett közzé a "Galambjaink" c. könyvben, a „IX. Hazai (magyar) galambfajták érvényes leírásai" -ban.
Alföldi buga galamb fajtaleírása.
Származási hely: “Testtömegük szerint kis paraszt és nagy parasztok lehetnek "! A Bíráló tanfolyam tananyaga (1984) szerint szakszerűtlen:
„A fajtaleírás nem a fajta állapotát tükrözi, hanem a fajtanemesítés kitűzött célját jelenti".
Batta László (akkor felelős szerkesztő 1986) megerősíti:
“A fajtaleírás nem a tenyésztés jelenlegi állapota, hanem az ideálkép, annak megvalósítása leírása."
Indulatában a Szerkesztő elhallgatja a tenyésztés célját: “Jól költő és nevelő galambra volt szükség" ... (Katona Géza 1969)
Helyette rontja a fajta imázsát: “Fogógalamb az elsődleges szerepük ..."
Testfelépítés, testtartás:
“Közepesnél nagyobb kb. strasszer nagyságú."
Félrevezetés!
A "strasszer" nem egy fajtát és nem egy testméretet jelent. A Szerkesztő a 131. oldalon maga bizonyítja:
Klasszikus alakgalambok:
Strasszer:
„Elsősorban a testnagyságbeli különbség adott okot a strasszerek, illetve cseh és a morva strasszer fajták megkülönböztetésére."
„Az egész világon ismert strasszerek éppen a tetemes testtömegükkel lettek "világpolgárok", míg a cseh és a morva strasszerek alig voltak nagyobbak a parlagi galambnál."
A rokonok, a bugák és magyar óriások legfontosabb megkülönböztető fajtajegyei a fejforma és a fésű.
A Szerkesztő, Rohringerrel karöltve, két kiadványban egymás után szándékosan, kísérletet tesznek a rokonfajták összemosására. Módszeresen, kis lépésekben, szinte észrevétlenül megváltoztatják a tenyésztői akaratot, az ideális "húzott fej" -től a súlyos hiba "bunkós fej" -ig.
Lásd, a változtatások kis lépéseit.
Fej:
Galambjaink c könyv: “Közepesen ívelt homlok"... lekerekedő tarkó".
Kétnyelvű könyv : “Széles ívelt homlok ... ... lekerekedő tarkó".
Mivel a fésűt alkotó tollakra a lekerekedő tarkón más irányú erők hatnak, megváltozik a fésű állása, magassága. Ezzel egyszerre szűnik meg a fejforma és a tollalakzat látványa különbsége és velük a fajta önállósága.
Kreatív az elme, a módszer bevált.
Ugyanebben a két fajtaleírásban, ismét az ideálistól a súlyos hiba-ig, tervszerűen "megsétáltatják" bugák fejrajza a "koronacsepp" színes foltját.
Rajz (fejrajz):
Galambjaink c könyv: “A fejtető foltja csaknem a fésűig ér" - kis lépés.
Kétnyelvű könyv: “A fejtető foltja a fésűig ér" - lényeges eltérés.
Ügyeletes krónikás, a makói és a szegedi szívhátúk rajz összemosása kapcsán már szóltam a német nyelvű fordításról.
A Szerkesztők szándékról ez esetben is beszédesebb a német nyelvű szöveg.
A mondat első felét idézem: - „... der Fleck auf der Mitte des Scheitels (Krone)...".
Rohringer zárójelben itt jelzi, hogy tudja a buga korona cseppes, mert beírta (Krone)!
Azt is tudja, hogy a korona mindig a fejtető közepén van, le is írja: “ „auf der Mitte des Scheitels".
De! Ha tovább olvasom “... erricht der Haube " - akkor ellentmond a - "der Mitte" - helyhatározó jelentésének.
A magyar szöveg értelmezése.
A “csaknem a fésűig ér" - kis eltérés - enyhe hiba.
A “fésűig ér" - vagyis beleér a fésűbe, akkor megváltozik maga az elnevezés. . "Fésű cseppes"-re ami súlyos hiba!
Herr Professor - "nicht erricht"! Lásd 131. oldalon a "Krone" leírását, magyarul.
Rajz (fülrajz):
Tenyésztői akarat: " A szemgyűrűig érő széles, színes beékelődés..." .
A Galambjaink" c. könyvben megváltoztatják - “ a tollforgók tájáról induló rövid fülek"-re ami nem más, mint közelítés a magyar óriás "fületlen" rajzához.
A Galambjaink és Magyar galambfajták könyvekben "mosószeres"-a kék szívhátúak csőre pigmentációja összevont leírása:
“A feketék és kékek felső csőrkávája hegye sötéten pigmentált".
Mivel a feketék érce fekete, a kékeknek kék, ezért a két színváltozat csőre jelzettsége (érce) összevontan, azonosan nem írható le.
Szín és rajz változatok:
Az alföldi buga galamb dr. Teremi fajtaismertetője óta:
“Csak szívhátú rajzos, fekete, kék, vörös és sárga rajzzal" - nincs egyszínű színváltozata.
Standardmódosítás először, tenyésztői kezdeményezés nélkül!
A Standard Bizottság közleménye (1995):
Szín és rajz változatok:
„Egyszínű fehér"!
Standard módosítás másodszor a tenyésztők tudta beleegyezése nélkül.
Egy évvel később (1996) a Galambjaink c. könyvben:
Szín és rajz változatok:
„Egyszínű fehér, fekete, feketeszalagos kék, kovácsolt kék, vörös és sárga".
További öt új, a magyar óriásokéval megegyező színváltozatot írtak le!
A standard módosítására a szabályzat ötévenként biztosít lehetőséget, amit a "döntő szóval rendelkezők" a tenyésztőkkel és a klubokkal szigorúan betartatnak.
Hivatkozás: - „A standard nem divatcikk. Módosítására csak kivételes esetben kerülhet sor, ha valamely nyomós ok kényszeríti ki. Módosítást csak az érdekelt tenyésztők kezdeményezésére, a szaksajtóban széleskörű megvitatása esetén …" stb. „Új szín- és rajzváltozat elismerésekor az MGKSZ három egymást követő év országos kiállításain az évi szaporulatból nemenként, színenként 6-6 egyedet bírálatra bemutatni … stb." … Standard Bizottság elfogadja, Elnökség jóváhagyja, közlés."
Az új színváltozatok, 6 db. elfogadásáról tenyésztői kezdeményezés, széles körű vita nem volt. Bemutatásuk a kiállításokon nem történt meg, a szaksajtóban közlemény nem jelent meg, stb. Ezek után az a gyanú, hogy az alföldi buga galambok egyszínű színváltozatait nem tenyésztették ki. Ha nem tenyésztették ki, akkor nincsenek! Ha nincsenek és mégis vannak, akkor azok csak fantom színváltozatok lehetnek!
Rohringer Kiss Jánost, a magyar begyes tenyésztőket figyelmeztette:
„Serénykedésük közben óvakodjanak a fantomfajták leltárba követelésétől!"
Kár, hogy szelektíven óv!
A Szerkesztő is serénykedett és leltárba követelt! Hát miért nem kifogásolta azt is Rohringer a kiadó, társszerkesztő, ezért kerültek nyomdába a "szemtelenek"!
Szemtelenek! Mondom, mert a Galambjaink c. könyv 108. oldalán a Szem, szemgyűrű szakaszban a fekete, feketeszalagos kék, kovácsolt kék, vörös és sárga egyszínűeknek nincs írisze és szemgyűrűje sem leírva!
Szemtelen fantomok tehát vannak!
Vitatni lehet?
Kész átverés, ilyen nem fordulhat elő. De előfordulhat, mert megkerülték a tenyésztőket, a szakmai műhelyeket az Országos Standard Bizottság tagjai és az Elnökség szürkeállománya kontrollját.
Mindent meg lehet tenni?!
Az Országos Standard Bizottság tagjai megvédése számomra, sajnos Batta Laci bácsi már nincs közöttünk, becsületbeli ügy.
Mi ez, ha nem működési zavar?!
Zavarra utal az is, hogy a hibákról a szaklapban tájékoztatás nem jelent meg.
Az elhallgatott, pusztába kiáltott szavak, mégis célba értek!
A kiadó Rohringer felülbírálta az összeállító Rohringert és kihagyta a Magyar Galambfajták kétnyelvű könyvéből a fantom egyszínűeket.
Védekezett!
Meg védhette volna a Szerkesztőt is, ha tapintatosan figyelmezteti, netán már a Galambjaink-ból kihagyja a zavartkeltő fantomokat.
Megtehette volna, de nem tette meg. Rohringer csak magát védte, ezért ollózott.
Megpróbálta, de nem sikerülhetett, mert "ollózni" csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
Az Országos Standard Bizottságban évtizedek óta nincs szakmai kontroll csak döntő szó. Talán törvényszerű, ezért mértékvesztés következett be!
Rohringernek nagyobb lett a mellénye, mint a figyelme.
Kihagyta és benne fejtette!
Benne felejtette, lásd a Magyar Galambfajták c. könyv 21. oldalán.
Szem, szemgyűrű leírását: “A narancsvörös íriszt a világos tarkák esetében ..."
Benne felejtette, ezzel Rohringer maga is fantomot "állított elő"! A világos tarkák a szín és rajzváltozatok között nem szerepelnek.
Tehát a világos tarkák rejtőzködők, dugva vannak a szem, szemgyűrű leírásában.
Ha már vannak, mert vannak!
Akkor ugye a döntő szóval rendelkező Rohringer is - “Előzetes egyeztetés során az MGKSZ Standard Bizottságának megküldte és az ESKT illetékesei azt nem kifogásolták."
Megküldte, nem kifogásolták?! Tehát "A kötelező utat megjárta után, olvashatjuk immáron különleges értékű galambfajtáink leírását”- tudatja velünk Rohringer a „Mezőgazdaságunk teljesítménye" c. cikkében.
Köszönjük István “különlegességének széles e - világgal való megismertetését".
Megjárta?! Megjártuk!
Bevitt valamennyiünket, Európába?!
Rohringertől adoptáltam, Kiss Jánosnak szólt be vele:
“Azóta folyamatosan azon tépelődőm, hogy a Szerkesztő "szemtelen egyszínűi" és Rohringer "szemes világos tarkái" közül melyik a "Gizike" és melyik a "Gőzeke" ?!
Szemeset írtam, ismétlem. A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a világos tarkáknak az íriszük mellett van szemgyűrűjük is.
Leírva, hogy a hátunk mögött össze - kacsinthassanak.
A szemgyűrű, idézem: „finom szövetű, egysoros, sápadt".
Én is az vagyok, sápadt!
Az Országos Standard Bizottság elnöke különlegessége publikálása után eséllyel pályázhat a "szépreményű" NoBella-díjra, ami citrom ízű, mint a banán.
Mivel Rohringer kioktatta Kiss Jánost, hogy a "szépreményű" a magyar nyelvben csak hölgyek számára fenntartott jelző, magam vettem a lapot.
A Bella olasz eredetű női név, jelentése szép.
NoBella magyarul azt jelenti, nem szép.
Nem szép az sem ahogy Rohringer egyetlen jól adresszált mondattal hárít felelősséget. Idézem: “Bár a szakmai műhelyek sokszor önmagukkal és a genetika törvényeivel ellentmondó javaslatai alapján "európaiasítják" hazai galambfajtáink szabvány leírásait".
Visszautasítom vádjait!
Rohringer serénykedett, ollózott és a genetika törvényeinek ellentmondó világos tarkákkal, maga “európaiasított” fantomot.
Tette ezt (cikkéből idézem): - “Társadalmi munkában Ervinként, vagyis saját szorgalomból, javadalmazás nélkül..., aki ebben döntő szóval rendelkezik, bár tudása és felkészültsége alapján megérdemelné".
Megérdemelné?! Ha az ellenkezőjét már fent és a továbbiakban lent is, nem bizonyítana.
Nem szép az sem, hogy Rohringer nem olvasta dr. Teremit, mert akkor tudná, az alföldi buga galamb csak szívhátú rajzos. Nincs egyszínű színváltozata.
Ha akkor 1995-ben nincs egyszínű fehér, akkor 1996-ban nincs mit "bővíteni" tehát minden baj oka az egyszínű fehér.
Nem szép az sem, hogy nem vette észre, a "Kisállataink"-ban (1995) - a Standard Bizottság közleményében az egyszínű fehér írisze: "... sötét bükköny szem."
Aztán egy évvel később 1996-ban a "Galambjaink" könyvben már : " .... narancsvörös"! Álljunk meg egy szóra, ez már elképesztő!
Két "érvényes" - a Standard Bizottság által jegyzett szövetségi kiadványban, kétféle írisz szín követelmény van, leírva!
Ez is tény! Vitatni lehet?
Azt hihetnénk, ilyen többet nem fordulhat elő. Hihetnénk, de előfordulhat, mert adottak a feltételek.
Kell hozzá - “A közreadott állami statisztika szerint minden ötödik magyar...!
Kell - a minden ötödikből egy, aki beszéli az " ... e területen vezető szaknyelvet".
Rohringer a mi, minden ötödikünk!
Ne legyek "ügyeletes" ha Rohringernek ugyanerre a bravúrra nem elég egy fajtaleírás, hisz bírja a németet.
Suchen Sie bitte.
Magyar Galambfajták, Ungarische Taubenrassen “legnagyobb örömére és a félreértések elkerülése végett németül is"! - mondá a fordító és lásd unásig a 21. oldalt.
Szem, szemgyűrű:
Magyarul: „A narancsvörös íriszt a fehérek esetében … ..."
Németül: .... Bei der Weissen die irisfarbe ist dunkel"!
A félreértések elkerülése végett a német "dunkel" magyarul is azt jelenti sötét.
Hát mi tagadás, elég sötét dolog ez!
Egy fajtaleírás, kétféle írisz szín követelmény: “immáron két nyelven is ... - a kötelező út megjárta után ... az ESKT illetékesei nem kifogásolták."
Mindent meg lehet tenni!
Csak rendelkezz döntő szóval és legyél egy, a minden ötödik magyarból.
Vitatni lehet a tényeket?!
Új fejezet. Ajándék lónak ne nézd a fogát!
Talán a kiollózott egyszínűekért, helyettük ajándék, csak azt ne kérdezd ki tenyésztette, ki hagyta jóvá?
Örüljünk együtt, gyarapít. Lásd újólag a "kétnyelvűt" a 22. és 23. oldalon:
Szín és rajzváltozatok:
Rajzváltozat ... "kovácsolt kék" - magyarul.
Farbe:
Gegenselte: "Gehemmerte Blau" - németül.
Nagyon szép lágy, dallamos a Gehemmerte Blau hangzása, nekem nagyon tetszik. Kár, hogy leltárba vételét szakmai műhely nem kezdeményezte, mert csak azután illett volna beírni.
A szabály az szabály, reményeim szerint mindenkire vonatkozóan örök érvénnyel!
Danke alles Herr Rohringer.
Mindent meg lehet tenni!
Szorító gondjaim
4. rész
Nevéről ismerik meg!
Mindenki tudja, a két szóból álló nevű fajta nem azonos, a három szóból álló nevű fajtával.
A szegedi magasszálló keringő neve, három szóból áll, a Magyar Galambfajták, Ungarische Taubenrassen kiadvány ilyen nevű fajtát nem ismertet.
A történelem önmagát ismétli, én a V-039 Egyesület néhai elnöke Katona Géza szellemes tiltakozását.
"Lemaradtunk a névadó ünnepségről, arra meghívót nem kaptunk".
Ekképp emelt szót 1969-ben, mert a tenyésztők tudta nélkül megváltoztatták galambjuk a hátas paraszt nevét. Napjainkban ugyancsak a névváltoztatás módszerével sunyi-módon kitörölték az ősi magyar röpgalamb fajta nevét valamennyi, az általuk elérhető nyilvántartásból. Kiírták a fajtát a Világ- az európai és a hazai nyilvántartásokból.
1. A hír szerint, 2000 évben a Welsben rendezett kiállítás színhelyén, azzal egy időben az Európai Standard Bizottság ülésén kapott önálló besorolást a szegedi magasszálló keringő helyett az új, fantomfajta.
2. Magyar Galambfajták c. könyv 11. oldal a "Gondozandó magyar galambfajták" felsorolásában (2003) a szegedi magasszálló keringő fajtanév már nem szerepel.
3. A világszerte ismert magyar galamb neve nem található a bulletinben a Magyarországi védett fajok, fajták felsorolásában. .
Ezek tények!
A vita ezáltal már nem szakmai, hanem erkölcsi kérdés.
Rohringer csak sumákol, amikor a véletlenre hivatkozik. Szegényes logikára vall, mert a véletlen természete éppen az, hogy csak egyszer, egy helyen fordul elő.
Felelősségét az "Ügyeletes Krónikások" nyilvános lejáratásával, megszégyenítő írásokkal próbálja eltussolni.
Mindent el lehet venni!
Elvették "szegény aggódó krónikások" közöttük Kiss Jánosnak az emberi tisztességbe vetett hitét.
Ki rombol viharként?
Rohringer, kiadó, szerkesztő, társszerkesztő, összeállító, fordító, az Országos Standard Bizottság elnöke, az EE Standard Bizottság tagja felelős a "Galambjaink" és a Magyar Galambfajták Ungarische Taubenrassen c. könyvek szakmai színvonala lerontásáért. Sértett hiúság miatt verték, verik el a port a Szövetség valamennyi tagján!
Közpénzen?
Közpénzen! Olvasd, Kovács László gazdasági alelnök úrnak a Magyar Galambfajták előszavában írt bevezetőjét.
Something is roten in Danmark! - szól az angol mondás - Valami bűzlik Dániában.
Cinikus volt, Rohringer megszólítása.
“Fegyverre fel! Kedves Krónikás!"
“Írják meg észrevételeiket, szorító gondjaikat közölhető színes fotók kíséretében."
Szaklap! Írtam a szakmáról, igyekeztem megfelelni.
Rohringer Kiss Jánosnak, én Rohringernek ajánlok irodalmat - ”ha elolvasta volna!"
Ha elolvasta volna a Galamb és Kisállat Magazin 2001. augusztusi számában az "Elnöki beszámoló" rovatot, “Kijelentem, soha nem volt szándékomban az érintettek megbántása, kizárólag a tények ismertetése. Azok pedig makacs dolgok. Vitatni lehet a felvetéseket, de az ellenkezőjük bizonyításával. Érvek, ellen érvek ütköztetésére mindig készen állok. Biztosíthatom tenyésztőtársaimat, ha az általam felvetett témák jogosságát bárki cáfolni fogja, annak lapunk keretein belül helyt adunk. Tudom, mindenkihez vannak közel állók, akik megvédése becsületbeli ügy, ami tiszteletet érdemel..." (Uhrner Antal)
Magam először megelégedéssel olvastam az ígérvényeket, majd csalódnom kellett, mert a tenyésztők véleménye továbbra is fennakadt a cenzúra szűrőrendszerén.
Aki tisztséget vállal, könyveket, standardokat, cikkeket ír, megszégyenítőt az közszereplőnk!
Nem bújhat senki a cenzúra, a döntő szóval rendelkezők mentelmi joga mögé!
Remélem válaszom az irónia kölcsön kenyere nem parancsolja ismét asztalfiókba írásomat.
Rohringer választ várt, idézek Tőle!
"Javaslom, beszéljen a "szépreményűvel" ne ijedjen meg a vihartól, mert az széllel jár és mindent elsöpör amit az útjában talál... "
Rohringer vetett szelet!
"Vásznunk dagad, hajónk előre megy." ( dr. Szűcs Lajos)
Az Országos Standard Bizottság elnökét leváltani?
Azt nem ellenzem.
Azt nem, ellenzem.
Döntsön a Tisztújító Közgyűlés.
Szeged 2005. április 21.
Nagy Árpád
V 039 Szeged
U.i. :
A tudás hatalom.
A genetika tudományában az ez évi NoBella - díj győztese: Rohringer István.
Az Országos Standard Bizottság elnöke a Dabason megtartott Bírálói továbbképzésen az EE standardról tartott előadása után a bírálók észrevételeire reagált.
Az egyik kérdésre adott válaszában, egy új genetikai törvényre hivatkozott, idézem:
„A szegedi magasszálló keringők vörösfakó színváltozata sötét csőre genetikailag kódolt"! Újdonságát eleddig a szakirodalomban, nem publikálták. A felfedezésről akkor ott 107 bíráló jelenlétében szemérmesen többet nem mondott.
A szünetben hurkák, kolbászok, szendvicsek és Heinz Ketsup jelenlétében fiatal, pergőket tenyésztő bírálók cola-kortyolgatás közben megfejtették a "Főnök"- klubelnök kódolt üzenetét. A genetikai törvény "écája" - csak a szegedi vörösfakókra érvényes. Hivatkoztak az általuk és Rohringer által is tenyésztett fajta a debreceni pergő fajtaleírására, ahol valamennyi színváltozat, közöttük a vörösfakó is "vajcsőrű" - világos szaruszínű csőrű. Ezzel megerősítették, hogy a Rohringer által kimondott genetikai törvényszerűség diszkriminatív és fajtaspecifikus is egyszerre.
A tudás hatalom.
Gratulálnak a " Százhetek" a kétszeres NoBella- díjas győztesnek, az OSB elnök Rohringer Istvánnak!
Írta, a "Százhetek Egyike".
Szeged 2018.10.30.
Nagy Árpád