Cím:
1076 Budapest,
Verseny utca 10. Fsz, 12/a
Tájékoztató
Tisztelt Tenyésztőtársak!
A tegnapi napon (augusztus 10-én) Deák Sándorral a nagytestű alakgalamb szakosztály vezetőjével fogadott bennünket dr. Nagy István agrárminiszter úr.
A jó hangulatú és konstruktív megbeszélésen tájékozattuk Miniszter urat a MGKSZ új vezetősége megalakulásáról, az eddig végzett munkánkról a jövőre vonatkozó elképzelésekről.
A dr. Nagy István miniszter úr érdeklődéssel fogadta a Török János Református Mezőgazdasági Szakképző és Szakközépiskolával kötött megállapodásról szóló tájékoztatónkat és a szövetség folyóiratának újraindítását, melynek eddig megjelent példányait átadtuk miniszter úrnak, aki a jövőre vonatkozóan biztosított bennünket, hogy a lehetőségek függvényében továbbra is támogatja a szövetségünk munkáját.
A konkrét elképzelésekről és lehetőségekről december hónapban személyesen egyeztetünk.
Miniszter úr tájékoztatott bennünket a tárca elképzeléseiről melyek a kisállattenyésztést érintik, kiemelten a húsgalamb program beindulását.
Felvetettük azokat a problémákat, melyek a közelgő kiállítási szezonra negatívan hathatnak, mint például a madárinfluenzával érintett területeken a teljes kisállat-kiállítás tiltását, illetve, hogy a köznevelési intézmények az előzőekben kiállítási célra használt tornatermeiket nem adják bérbe az egyesületeknek.
Miniszter úr a madárinfluenzával kapcsolatos felvetésünkkel teljes mértékben egyetértett és biztosított bennünket, hogy ebben a jövőben (már a közelgő kiállítási szezonban) változás lesz.
A kiállító helyek biztosítása kérdésében egyetértett a kiállítások fontosságával és hogy ez csak a már bejáratott és megszokott helyeken tud hatékonyan megvalósulni. A probléma megoldásában teljes támogatásáról biztosított minket és kérte, hogy a problémát írásban is jelezzük.
Budapest, 2023.08.11
Heincz László
MGKSZ
elnök